Örömmel jelentjük, hogy több évig tartó előkészítő munka után idén két új mászóiskolát nyitottunk a fővárosban! A Hárs-hegyen és a Mátyás-hegyen jól biztosított, karabineres eresztőstandokkal ellátott utak sora várja a vállalkozó kedvű mászókat. Az új helyeket ingyenesen letölthető kalauzok mutatják be.
A projekteket a Hegyisport Club valósította meg a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség valamint az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztos közös, mászóiskola-fejlesztési programjának keretében.
További információk a programról a szövetség honlapján: mhssz.hu
HÁRS-HEGY
A Szépjuhászné közéleben megbújó kőfejtőben már évtizedek óta ismert volt néhány útvonal,
de a mászás hatósági engedély hiányában hosszú ideje szünetelt.
2025-ben a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság közötti egyeztetések után végre szabad utat kaptunk a zöldhatóságtól. A 2026-ban indult munkálatok során a Hegyisport Club tagjaival rengeteg laza kőtömböt és földet távolítottunk el, majd összesen 13 utat és variánst építettünk ki. A nitteket úgy helyeztük el, hogy az utak mindenki számára mászhatóak legyenek alsóbiztosítással, éppen ezért arra kérünk benneteket, hogy amennyire lehetséges, kerüljétek a toprope mászást!
Kalauz
A hely részletes bemutatását és a mászóiskola házirendjét folyamatosan bővülő és frissülő kalauzunkban találjátok:
Hárs-hegy 1.1 kalauz ide kattintva tölthető le.
A kalauz legfrissebb változatát keressétek a honlapunkon a Fejlesztések menüpont alatt. Használjátok, de kérjük, ne töltsétek fel sehova, ne osszátok meg közösségi oldalakon!
A kőfejtőben ne hallgassatok hangosan zenét, az ide látogatókkal legyetek előzékenyek, figyeljetek a biztonságukra! A területet tartsátok tisztán!
MÁTYÁS-HEGY
Régi
álmunk valósult meg, amikor az egyeztetéseket követően a
természetvédelmi hatóság engedélyezte számunkra mászóutak nyitását a
Mátyás-hegy impozáns kőfejtőjében. A rendkívül gazdag formakincsű
Óperenciás-falon számos közepesen nehéz, jól biztosított utat építettünk
ki azzal a határozott céllal, hogy segítsük a tehetséges gyerekeket és
kezdőket az alsóbiztosítással történő mászás elsajátításában. Kérünk benneteket, hogy amennyire lehetséges, itt is kerüljétek a toprope mászást!
A kőfejtőben ne hallgassatok
hangosan zenét, az ide látogatókkal legyetek előzékenyek, figyeljetek a
biztonságukra! A területet tartsátok tisztán! A gondosan megépített
labirintusokat óvjátok, az elmélyült labirintusjárókat ne zavarjátok!
Köszönet
A Hegyisport Club külön köszönetet mond a Traverz Sportegyesületnek a másziskola kiépítésében nyújtott baráti segítségért!
Kalauz
A hely részletes bemutatását és a mászóiskola házirendjét folyamatosan bővülő és frissülő kalauzunkban találjátok:
Mátyás-hegy 1.1 kalauz ide kattintva tölthető le.
A kalauz legfrissebb változatát keressétek a honlapunkon a Fejlesztések menüpont alatt. Használjátok, de kérjük, ne töltsétek fel sehova, ne osszátok meg közösségi oldalakon!
A klubunk által gondozott mászóiskolákról itt találtok hasznos információkat:
Kedves Sporttársunk!
Amennyiben hasznosnak tartod munkánkat, kérjük lépj be
egyesületünkbe, mert ezzel is hatékonyan tudod támogatni további mászóiskolák
nyitását, a már meglévők karbantartását és fejlesztését!
Segítő együttműködésedet előre is köszönjük!
PROJEKTEK
Tájékoztatunk benneteket, hogy a fent ismertetett helyek mellett egy teljesen új, főváros környéki mászóiskola kiépítése hamarosan lezárul! Terveink szerint a hivatalos megnyitó idén ősszel lesz! Ezt követően egy engedéllyel rendelkező, közkedvelt mászóhely jelentős fejlesztését kezdjük el. Mindeközben több új potenciális mászóiskola feltárása, engedélyezése zajlik.
Ide kattintva a fejlesztési munkánkat bemutató galéria nyílik!
.


