2026. július 31., péntek

Új mászóiskolák Budán

Örömmel jelentjük, hogy több évig tartó előkészítő munka után idén két új mászóiskolát nyitottunk a fővárosban! A Hárs-hegyen és a Mátyás-hegyen jól biztosított, karabineres eresztőstandokkal ellátott utak sora várja a vállalkozó kedvű mászókat. Az új helyeket ingyenesen letölthető kalauzok mutatják be.

A projekteket a Hegyisport Club valósította meg a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség valamint az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztos közös, mászóiskola-fejlesztési programjának keretében.

További információk a programról a szövetség honlapján:  mhssz.hu

HÁRS-HEGY

A Szépjuhászné közéleben megbújó kőfejtőben már évtizedek óta ismert volt néhány útvonal, de a mászás hatósági engedély hiányában hosszú ideje szünetelt. 2025-ben a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság közötti egyeztetések után végre szabad utat kaptunk a zöldhatóságtól. A 2026-ban indult munkálatok során a Hegyisport Club tagjaival rengeteg laza kőtömböt és földet távolítottunk el, majd összesen 13 utat és variánst építettünk ki. A nitteket úgy helyeztük el, hogy az utak mindenki számára mászhatóak legyenek alsóbiztosítással, éppen ezért arra kérünk benneteket, hogy amennyire lehetséges, kerüljétek a toprope mászást!
 
Tavaszi napfényben fürdő falak | Fotó: Tiboldi

Kalauz
A hely részletes bemutatását és a mászóiskola házirendjét folyamatosan bővülő és frissülő kalauzunkban találjátok:
 
Hárs-hegy 1.1 kalauz ide kattintva tölthető le.
 
A kalauz legfrissebb változatát keressétek a honlapunkon a Fejlesztések menüpont alatt. Használjátok, de kérjük, ne töltsétek fel sehova, ne osszátok meg közösségi oldalakon!

A kőfejtőben ne hallgassatok hangosan zenét, az ide látogatókkal legyetek előzékenyek, figyeljetek a biztonságukra! A területet tartsátok tisztán!
 
MÁTYÁS-HEGY
 
Régi álmunk valósult meg, amikor az egyeztetéseket követően a természetvédelmi hatóság engedélyezte számunkra mászóutak nyitását a Mátyás-hegy impozáns kőfejtőjében. A rendkívül gazdag formakincsű Óperenciás-falon számos közepesen nehéz, jól biztosított utat építettünk ki azzal a határozott céllal, hogy segítsük a tehetséges gyerekeket és kezdőket az alsóbiztosítással történő mászás elsajátításában. Kérünk benneteket, hogy amennyire lehetséges, itt is kerüljétek a toprope mászást!
 
Óperenciás-fal a kerekerdő mögött | Fotó: Tiboldi
 
A kőfejtőben ne hallgassatok hangosan zenét, az ide látogatókkal legyetek előzékenyek, figyeljetek a biztonságukra! A területet tartsátok tisztán! A gondosan megépített labirintusokat óvjátok, az elmélyült labirintusjárókat ne zavarjátok!
 
Köszönet
A Hegyisport Club külön köszönetet mond a Traverz Sportegyesületnek a másziskola kiépítésében nyújtott baráti segítségért!
 
Kalauz
A hely részletes bemutatását és a mászóiskola házirendjét folyamatosan bővülő és frissülő kalauzunkban találjátok:
 
Mátyás-hegy 1.1 kalauz ide kattintva tölthető le.
 
A kalauz legfrissebb változatát keressétek a honlapunkon a Fejlesztések menüpont alatt. Használjátok, de kérjük, ne töltsétek fel sehova, ne osszátok meg közösségi oldalakon!
 
A klubunk által gondozott mászóiskolákról itt találtok hasznos információkat:
 
 
Kedves Sporttársunk!
 
Amennyiben hasznosnak tartod munkánkat, kérjük lépj be egyesületünkbe, mert ezzel is hatékonyan tudod támogatni további mászóiskolák nyitását, a már meglévők karbantartását és fejlesztését!
 
Segítő együttműködésedet előre is köszönjük!
 
 
PROJEKTEK
 
Tájékoztatunk benneteket, hogy a fent ismertetett helyek mellett egy teljesen új, főváros környéki mászóiskola kiépítése hamarosan lezárul! Terveink szerint a hivatalos megnyitó idén ősszel lesz! Ezt követően egy engedéllyel rendelkező, közkedvelt mászóhely jelentős fejlesztését kezdjük el. Mindeközben több új potenciális mászóiskola feltárása, engedélyezése zajlik.

 
 Ide kattintva a fejlesztési munkánkat bemutató galéria nyílik!
 
 
 
.
 

2026. február 22., vasárnap

Vulkánmászások Dél-Amerikában

Balaton Zoltán és fia Balaton Kristóf izgalmas dél-amerikai túrával indították a 2026-os évet! Céljuk Ecuador két legmagasabb vulkánjának a megmászása volt. A fenséges hegyóriások - a Cotopaxi (5897 m) és a Chimborazo (6263 m) - a fővárostól Quitotól délre emelkednek az Andok vonulatában.

 

A Chimborazo királyi felhőglóriával

Az engedélyek megszerzését követően először a Cotopaxinak futottak neki. Az impozáns rétegvulkán csúcsára az eleinte köves, majd havas terepen történő hosszadalmas mászás végén Kristóf január 5-én jutott fel, Zoli az utazás során összeszedett betegsége miatt igen legyengült állapotban 5200 méterig jutott.

 

Apa és fia a Chimborazo csúcsán
 

Néhány nappal később, január 9-én került sor a Chimborazo megmászására. Itt már teljes siker koronázta Zoli és Kristóf erőfeszítéseit! A végtelennek tűnő éjszakai mászást követően felejthetetlen pillanat volt amikor együtt állhattak a felhőtengerből kiemelkedő, napfényben fürdő csúcson! A sikeres mászás komoly mérföldkő volt a 16 éves Kristóf számára, hiszen ez volt élete első hatezres hegye. Gratulálunk a szép teljesítményekhez!


Kristóf csúcsugrása


2026. január 17., szombat

Dobogós hely a Diákkupán

A 2026-os év első versenye a II. kerületi Nehézségi Sportmászó Diákkupa volt, melyet a Klébi Diáksport Egyesület rendezett meg január 6-án.

 

Verseny előtti eligazítás. Fotó: Tiboldi

A színvonalas eseményen több mint 80 ifjú sportoló mérte össze mászótudását. Örömmel és büszkén jelentjük, hogy a legfiatalabbak kategóriájában Szórádi-Varga Balázs (7 éves), a Hegyisport Club fiatal tehetsége az előkelő 2. helyezést érte el!

Köszönjük Horváth Ernőnek és Szöllősi Emesének a Klébi Diáksport Egyesület vezetőinek, hogy áldozatos munkájukkal lehetővé tették a verseny megrendezését!

 

Csúcsforgalom a győzelmi dobogón. Fotó: Tiboldi

Gratulálunk Bazsi! Csak így tovább!




2025. december 23., kedd

Magyar Kupa győzelem

Szórádi-Varga Lilla a korábbi évekhez hasonlóan idén is szép sikert ért el a Magyar Kupa versenysorozatban! A köteles nehézségi mászás serdülő korosztályában a 2025-ben nyújtott teljesítménye alapján az első helyet szerezte meg! A kupát és az aranyérmet Kandrács Ildikó az MHSSZ elnöke, Beliczky Péter szövetségi kapitány és Böröczky László versenyszervező a Testnevelési Egyetem aulájában megrendezett nagyszabású mászógálán adta át.


Ünnepi pillanatok a Testnevelési Egyetemen. Fotó: Tiboldi

 

Szívből gratulálunk Lilla! Csak így tovább!

 

Edericsi mászóiskola-fejlesztés

A Hegyisport Club tagjai 2025. októberében az edericsi mászóiskola fejlesztésén dolgoztak. A munkálatok a szokásos veszélytelenítéssel és tisztítással kezdődtek, melynek során a klub tagjai rengeteg laza követ távolítottak el, majd bemászták a tervezett utakat és kijelölték a fix biztosítási pontok helyét. A háromnapos munka során összesen 32 nittet és 4 standot helyeztek el, ennek köszönhetően idén hat új útvonallal gazdagodott az ország egyik legszebb fekvésű mászóhelye!

A frissített kalauz a klub honlapján a Fejlesztések menüpont alatt érhető el: https://hegyisportclub.blogspot.com/p/fejlesztesek.html

A projekt a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség és az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztos által kiírt pályázat keretében valósult meg.

 

Egyesületünk elnöke Szabadka Péter a Boldogság-sziklák lábánál

 



2025. október 24., péntek

Kalamárka, 2025 ősz

A csapadékos idő ellenére nekivágtunk a klub hagyományos október végi Kalamárka-túrájának. Csapatunk tagjai Jároli Nóri, Balaton Kristóf, Puhalla Ádám, Puhalla Viktor, Illényi Jakab, Tiboldi Csongor és a túravezető Tiboldi András voltak. 

 

Ezen a napon csak mi vállalkoztunk a mászásra   

 

Délelőtt szemerkélő esőben közelítettük meg a Horné Skaly elhagyatott sziklaerődítményét. Fölfelé lépdelve itt is ott is szalamandrákat pillantottunk meg, amúgy sehol senki, a máskor népes falak most üresek voltak. Legnagyobb örömünkre az eső rövid idő múlva elállt és a szárazon maradt falrészeken azonnal el tudtuk kezdeni a mászást. A legfiatalabbak, Viktor és Ádám egymás után mászták a technikás utakat a hűvös, kézfagyasztó időben. Miután jobban fölmelegedtek, sikerrel jutottak fel az Opičie previsy (5+), a Strata pamäti (5+), a Fandor (4+), a Cupi-Lupi (4) és a Fantomaska (6-) nevű utakon.

 

Viktor és Ádám bemelegít

Jakab is szorgalmasan gyűjtögette tarsolyába az utakat - összesen tízet - melyek közül kiemelkedik a Dúhová (6) és a Ženská odvaha (5+) megmászása.

 

Jakab a Raťafák Plachta (5) útban
 

Nóri, aki először járt Kalamárkán, elbűvölve nézegette a falakat, majd megfontoltan mászta egymás után a technikás utakat. Külön említést érdemel a Forever Spoony (7+) magasba szökő pillérének szép stílusú megmászása. 


Nóri a Forever Spoony (7+) pillérén

 

Kristóf, aki Nórival mászva egész nap feszegette a határait, szintén feljutott ezen az úton. Egyebek mellett nagyot harcolt a Oddelená Skutočnosť (7+) úton és a híres Lego (8) áthajlásán is tett egy sokat ígérő kísérletet.

 

Kristóf a Búrkove previsy (6) kalandos tetőiben

Noha végig lógott az eső lába, az égi áldás végül csak késő délután érkezett meg. Ekkor mindannyian behúzódtunk a Výletná út alatti esőmentes falrészhez és a nap zárásaként közösen kezdtünk el dolgozni a nagy nyúlásokat és precíz lépéstechnikát igénylő alsó traverzen (Fb 6B). Ettől kezdve igencsak gyorsan fogyott a házi pogácsa :) Köszönjük Orsi és Kristóf!

 

Ádám és Viktor dolgoznak a traverzen

A projektelés izgalma azonnal magával ragadott bennünket: portól és sártól maszatosan, sötétben lihegve, fejlámpák imbolygó fénykörében kerestük a legjobb megoldásokat. A feladványt előbb Viktor, majd Nóri oldotta meg és a társaság többi tagját is csak egy paraszthajszál választotta el a sikertől. Legközelebb, kedvezőbb viszonyok között biztosan összejön! Sok más mellett ezért a néhány emlékezetes mozdulatért is érdemes lesz visszatérni Kalamárkára! Gratulálunk a szép mászásokhoz! 

Utóirat: Hajrá szalamandrák!

 



2025. szeptember 16., kedd

Zoknis út, IX (Fb 7A+)

Takách Máté a nyári mászótábor utolsó előtti napján hatalmas lendülettel ugrott rá a legendás Kecske-hegyi utakra! Volt egy-két ígéretes kísérlete, de az ereje és a bőre már elfogyott. Végül néhány napos pihenő után július 5-én tért vissza a helyszínre és sikeresen megmászta az egyik legkomolyabb kihívást jelentő highball bouldert a Zoknis utat, IX (7c / Fb 7A+) TR. Majd ugyanezen a napon néhány kísérlet után sikeresen mászta a másik klasszikust a Peremszerelmet, VIII+/IX- (7b) TR. Érdekesség, hogy a fenti utak első megmászója éppen edzője Tiboldi András volt 1987-ben. Számára külön örömet jelentenek Máté virtuóz mászásai.

 

Máté első kísérlete a Zoknisban / Fotó: Tiboldi


Szintén említésre méltó Balaton Kristóf teljesítménye, aki instant mászta a Faékest, VII+ (6b+) OS és néhány próbát követően jutott fel az Éteren, VIII- (6c+) TR. Gratulálunk a szép teljesítményekhez! 

Csak így tovább, van itt még bőven másznivaló!


Kristóf a Faékesben / Fotó: Tiboldi